r/hungary Jul 25 '24

MOHU és felhasználói hiba STORYTIME

Teljes egészében megértem, hogy sokaknak nem tetszik az új üvegvisszaváltó-rendszer, és minden negatívummal egyet is értek, amit felhoznak ellene. Azonban egy kicsit árnyalnám a dolgot azzal, hogy a hibák többsége szerintem egyszerű "user error".

Rendszeresen használom a gépeket (egyre gyakrabban, mióta minden átállt) és nekem még mindent pöccre bevett a masina. Hazudok, mert egyszer próbálkoztam a Sparban, tele is volt, a Piroskát el se fogadta, másik áruházban még az S-büdzsét is. Szóval semmit sem kellett még kidobnom emiatt. De az emberek többsége nem érti meg, mi ez, mire jó, mit fog elfogadni. A következőket láttam már, hogy megpróbálták megetetni a géppel: olajos flakon, Listerine szájvizes flakon, Riomare halkonzerv, tavaly karácsonyi Coca Colás flakon, 5 literes ablakmosófolyadék flakon, tejes karton, stb. És amikor ezeket nem veszi vissza, minden és mindenki hülye, csak a felhasználó nem. Lerakja a gép elé/mellé és akkor lesznek olyan hegyomlások, mint a korábbi képen. A háztartásból mindent, ami csak egy kicsit is alura vagy műanyagra emlékeztet, megpróbálják visszaváltani, mert ÖTVEN FORINT. Pedig feltehetően nem számolták föl neki, a pénz meg kéne.

Ezeket a gépeket kötelezővé tették, minden boltban megtalálható, de az egyik bolti dolgozó szerint ez szép és jó, csak embert nem adtak mellé. Két polc töltése közben ki kell szaladniuk üríteni, mert a vásárló toporzékol, és ilyenkor alkalom nyílik elmagyarázni azt is, hogy miért nem vette át neki a flakont, amit itt vett ugyan, csak épp két évvel a MOHU előtt. Amit szeretnek még és annál több munkájuk van vele, amikor nem veszi át az illetőnek a szemetét és kvázi áthajítja az érzékelőkön és csodálkozik, hogy nem kapott utalványt. Ez nekik bent gyűlik a szalag végén és nekik újra be kell dobni, hogy letömörítse.

Úgyhogy itt van más is a technikai nehézségeken kívül, mégpedig többnyire az emberi butaság és mentalitás is. Nem muszáj ezzel egyetérteni, csak rá akartam világítani, hogy sokan beleesnek ilyen hibákba, félreértésekbe.

338 Upvotes

View all comments

144

u/Halal0szto Jul 25 '24

Az user nem hülye, ha nem tudja használni az eszközt. Vagy olyan eszközt kell csinálni, amit könnyű használni, vagy képezni kell az usert. Mondok példákat:

  1. Értelmezhető, normális üzenetek a kijelzőn. Pl kiírni hogy nem találtam rajta jelet, vagy hogy ez a vonalkód nem jogosult visszatérítésre.

  2. Várható volt, hogy az embereknek kell valamit kezdeni a nem betétes cuccal, amit odacipeltek. Simán kiírhatná hogy ez nem jogosult, és le lehetne okézni hogy azért nyelje el nyugodtan. Hiszen a cél az újrafelhasználás, ugye??

  3. Marketing kampány a dolog működésének elmagyarázására. Óriásplakátok, tv spotok, youtube és tiktok videók. Ha nem az lenne a cél, hogy a MOL szarrá keresse magát rajta, hanem hogy ne kerüljön a szemétbe a flakon, akkor lehetne erre költeni, nem? Minden kukába kerülő flakon 50ft tiszta haszon a molnak, miért nem költik felvilágosításra? Csak nem azért, mert nekik jó így, és a koncesszióba nem került semmi elem ami motiválná a molt?

47

u/Optimal_Wall_1403 Jul 25 '24

A kettes számú pontban leírtakat nagyon hiányolom. Helyette hegyekben állnak a nem visszaváltható flakonok az automata mellett. Lehet nem kapok érte pénzt, de attól még visszavehetné. Gondolom újrafelhasználás szempontjából tökmindegy hogy én kaptam-e érte 50 forintot vagy sem.

7

u/throughalfanoir Jul 25 '24

nem feltétlenül mindegy újrafelhasználás szempontjából sem, nem véletlenül nem lett betétdíjas minden - igen, pl a 2 éves meg másik országból jövő kólás palackot ugyanúgy bevehetné, de pl egy Domestosost, ami színes is, másik fajta műanyag is, esetleg vegyihulladék(nak minősülő anyag)ot is tartalmaz, azt nem kéne

van példa arra h ezt megoldották, pl Dániában bevesz a gép nagyon sok mindent (tipikus példa a szomszédos ország üdítője), csak pénzt nem ad érte, de ott sem mindent

22

u/Optimal_Wall_1403 Jul 25 '24

Én itt most pl az ugyanúgy kinéző pre-visszaváltás korabeki ásványvizes palackokra és kólásdobozokra gondoltam. Ezek is bekerülhetnének a rendszerbe vonalkód alapján, legfeljebb kiírja a gép hogy 0 Ft.

6

u/SolvingTheMosaic Jul 25 '24

Elég sok munka egy olyan probléma megoldására, ami fél éven belül magától megoldódik.

Abban igazad van mondjuk, hogy most elkezdtek szemetelni az emberek, mert ha nem kapnak pénzt a helyes hulladékkezelésért, akkor ugye minek. Jó lett volna, ha júliusra már eladják a régi típusú árut, de a fidesz így tud kormányozni.

7

u/Halal0szto Jul 25 '24

Ezt tuti a mávnál tanulták. Úgy vezetsz be egy szolgáltatást, hogy az elején szar, akkor mindegy hogy később jó lesz-e, már leszoktak róla az emberek.

Amikor évekig újítanak fel egy vonalat, mindenki aki azon járt melóba vagy vesz kocsit, vagy munkahelyet vált. Aztán végre elkészül, és meglepődnek hogy nincs utas, még annyi sem mint a felújítás előtt volt, pedig most mennyivel jobb, gyorsabb, kényelmesebb, és mégsem.