r/hungary Jul 25 '24

MOHU és felhasználói hiba STORYTIME

Teljes egészében megértem, hogy sokaknak nem tetszik az új üvegvisszaváltó-rendszer, és minden negatívummal egyet is értek, amit felhoznak ellene. Azonban egy kicsit árnyalnám a dolgot azzal, hogy a hibák többsége szerintem egyszerű "user error".

Rendszeresen használom a gépeket (egyre gyakrabban, mióta minden átállt) és nekem még mindent pöccre bevett a masina. Hazudok, mert egyszer próbálkoztam a Sparban, tele is volt, a Piroskát el se fogadta, másik áruházban még az S-büdzsét is. Szóval semmit sem kellett még kidobnom emiatt. De az emberek többsége nem érti meg, mi ez, mire jó, mit fog elfogadni. A következőket láttam már, hogy megpróbálták megetetni a géppel: olajos flakon, Listerine szájvizes flakon, Riomare halkonzerv, tavaly karácsonyi Coca Colás flakon, 5 literes ablakmosófolyadék flakon, tejes karton, stb. És amikor ezeket nem veszi vissza, minden és mindenki hülye, csak a felhasználó nem. Lerakja a gép elé/mellé és akkor lesznek olyan hegyomlások, mint a korábbi képen. A háztartásból mindent, ami csak egy kicsit is alura vagy műanyagra emlékeztet, megpróbálják visszaváltani, mert ÖTVEN FORINT. Pedig feltehetően nem számolták föl neki, a pénz meg kéne.

Ezeket a gépeket kötelezővé tették, minden boltban megtalálható, de az egyik bolti dolgozó szerint ez szép és jó, csak embert nem adtak mellé. Két polc töltése közben ki kell szaladniuk üríteni, mert a vásárló toporzékol, és ilyenkor alkalom nyílik elmagyarázni azt is, hogy miért nem vette át neki a flakont, amit itt vett ugyan, csak épp két évvel a MOHU előtt. Amit szeretnek még és annál több munkájuk van vele, amikor nem veszi át az illetőnek a szemetét és kvázi áthajítja az érzékelőkön és csodálkozik, hogy nem kapott utalványt. Ez nekik bent gyűlik a szalag végén és nekik újra be kell dobni, hogy letömörítse.

Úgyhogy itt van más is a technikai nehézségeken kívül, mégpedig többnyire az emberi butaság és mentalitás is. Nem muszáj ezzel egyetérteni, csak rá akartam világítani, hogy sokan beleesnek ilyen hibákba, félreértésekbe.

333 Upvotes

View all comments

Show parent comments

0

u/Top_Study833 Jul 25 '24

Igaz, de 1. Kifizeted, de vissza kapod ha hajlandó vagy bedobni az automatába. 2. A szelektív gyűjtést nem sokan csinálták hisz nem volt érdekükben az embereknek. Magyarán leszarták. 3. Most ez a rendszer ad pénzt vissza, ez már motiváció a legtöbb embernek. És ezeket újrahasznosítják elvileg, gyakorlatilag a MOL kezében van az egész, nem tudom hova kerül a szemet.

Összeségében ez egy jobb rendszer, nagyobb a motiváció, más országban pl Szlovákia szépen működik a beváltás, összeségében jobb a környezetnek.

29

u/Gas_Gus Jul 25 '24

Ez a dolog az én tapasztalataim szerint fordítva sült el egy kicsit. Sok ember kezdi megszokni, és benyelni azt a 50 forintot, mert "nem a világvége". Tehát sokaknak az az ötven forint kevesebb, mint a flakonon sértetlen tárolásának, és hurcolásának macerája, így afféle kényelmi díjként elkönyvelik, és ugyanúgy bedobják a kukába, holott például lakótelepeken, bérházaknál eddig a sárgába dobták, mert csak két lépésre volt a nagy kukától. Idővel sokan meg fogják szokni azt az ötvenest, amíg vagy nem emelnek, vagy nem találnak ki egy kényelmesebb módot. A legtöbb embernek a kényelme rengeteg pénzt megér.

20

u/Accomplished_Fox_443 Jul 25 '24

Jó meglátás de szerintem nem “fordîtva sült el” hanem így tervezték. Azért ezekből a bentragadt 50esekből pár milliárd évente bejön majd a MOHUnak….

4

u/benbehu Jul 25 '24

Én gyakorlatilag csak azért viszem vissza, sőt költök benzinre hogy újra és újra megpróbáljam visszavinni, hogy ne a NER-nél landoljon ez a zsé.

7

u/obsitos Jul 25 '24

Amit arra a benzinre költesz abban több az adó, mint amit az a néhány ötvenes ér, így jobban eteted a NER-t