r/hungary Jul 25 '24

MOHU és felhasználói hiba STORYTIME

Teljes egészében megértem, hogy sokaknak nem tetszik az új üvegvisszaváltó-rendszer, és minden negatívummal egyet is értek, amit felhoznak ellene. Azonban egy kicsit árnyalnám a dolgot azzal, hogy a hibák többsége szerintem egyszerű "user error".

Rendszeresen használom a gépeket (egyre gyakrabban, mióta minden átállt) és nekem még mindent pöccre bevett a masina. Hazudok, mert egyszer próbálkoztam a Sparban, tele is volt, a Piroskát el se fogadta, másik áruházban még az S-büdzsét is. Szóval semmit sem kellett még kidobnom emiatt. De az emberek többsége nem érti meg, mi ez, mire jó, mit fog elfogadni. A következőket láttam már, hogy megpróbálták megetetni a géppel: olajos flakon, Listerine szájvizes flakon, Riomare halkonzerv, tavaly karácsonyi Coca Colás flakon, 5 literes ablakmosófolyadék flakon, tejes karton, stb. És amikor ezeket nem veszi vissza, minden és mindenki hülye, csak a felhasználó nem. Lerakja a gép elé/mellé és akkor lesznek olyan hegyomlások, mint a korábbi képen. A háztartásból mindent, ami csak egy kicsit is alura vagy műanyagra emlékeztet, megpróbálják visszaváltani, mert ÖTVEN FORINT. Pedig feltehetően nem számolták föl neki, a pénz meg kéne.

Ezeket a gépeket kötelezővé tették, minden boltban megtalálható, de az egyik bolti dolgozó szerint ez szép és jó, csak embert nem adtak mellé. Két polc töltése közben ki kell szaladniuk üríteni, mert a vásárló toporzékol, és ilyenkor alkalom nyílik elmagyarázni azt is, hogy miért nem vette át neki a flakont, amit itt vett ugyan, csak épp két évvel a MOHU előtt. Amit szeretnek még és annál több munkájuk van vele, amikor nem veszi át az illetőnek a szemetét és kvázi áthajítja az érzékelőkön és csodálkozik, hogy nem kapott utalványt. Ez nekik bent gyűlik a szalag végén és nekik újra be kell dobni, hogy letömörítse.

Úgyhogy itt van más is a technikai nehézségeken kívül, mégpedig többnyire az emberi butaság és mentalitás is. Nem muszáj ezzel egyetérteni, csak rá akartam világítani, hogy sokan beleesnek ilyen hibákba, félreértésekbe.

334 Upvotes

View all comments

Show parent comments

17

u/Gas_Gus Jul 25 '24

Szerintem is-is. Lehetne egy kicsit részletesebb a tájékoztató, és egyszerűbb a kezelés. Nyilván nekünk elég egyszerű, de nézd meg falusi Pista bácsi szemével, akinek a parkolóautomata is rakétatudománnyal egyenlő. Lehet mondani, hogy hülyék, de vegyük figyelembe, hogy nem mindenkinek asztala a technológia, akármilyen alap számunkra. De ott vannak azok, akik valóban hülyék, és ha lépésről lépésre elmondod nekik, hogy hogyan kell használni, akkor sem lesz türelmük vagy felfogásuk hozzá. Ha csak egy gomb megnyomása lenne, ők akkor sem tudnák kezelni. Bár szerintem az utóbbi a kisebb réteg.

7

u/nyiregyi Jul 25 '24

Fuu mennyien kernek meg a mai napig hogy segitsek hasznalni a parkolo automatat.

2

u/Gas_Gus Jul 25 '24

Tőlem is szoktak hasonló segítséget kérni, de nem haragszom, és nem vagyok lenéző. Egyszerűen megértem, hogy valakinek nem alap az ilyen. Lehet az előttem álló ember nem tud lehúzni egy árut az önkiszolgálónál, azonban egy ötven éves házat fel tud újítani tökéletesre, ami meg nekem nem menne, de neki meg alap.

2

u/nemethbuda Jul 25 '24

Falusi Pista bácsi akkor igyon csapvizet.

A falusi kis boltokat is kötelezni kéne a visszaváltásra (ha nem automata, akkor kézzel).

6

u/Gas_Gus Jul 25 '24

Nem értek ezzel egyet. A falusi Pista bácsi miért capja be, csak azért, mert ő nem ért hozzá? Lehet, hogy ő meg profi asztalos, de a technológia nem az erős oldala. Nem feltétlen hülye.

A kisboltos ötlet jó. Annyi hátránya van, hogy a dolgozónak lesz macera ezt kezelni, és tárolni. De ha megoldható, akkor jó ötlet. Esetleg hetente egy elektromos furgonnal elvihetnék az ilyen helyekről a visszahozott flakonokat.

-2

u/nemethbuda Jul 25 '24

Ha venni tud Pista bácsi, akkor visszaváltani is.

A vásárlást meg tudja oldani, érdekes. Ebben segítene, ha a falusi kisboltban (ahol jó eséllyel veszi) is vissza tudná váltani.

A kisbolt meg ne akarja magát kihúzni a feladat alól, macerás persze, de ne tolja át a multiknak a feladatot. Visszaváltható italokból (is) termeli a profitot.

2

u/Gas_Gus Jul 25 '24

Miért kéne tudnia? Attól, hogy oda tudja adni a boltosnak, amit meg akar venni, lehet, hogy gépet nem tudja kezelni. Ez olyan mintha azt mondanád, hogy aki levelet tud írni, az email is tud. Nem így megy, vannak emberek, akiknek okostelefonjuk sincs, azok hogyan tudnák kezelni a gépet?

-3

u/nemethbuda Jul 25 '24

Aki meg tudja venni a műanyag palackos cuccot, az vissza is tudja váltani.

2

u/Gas_Gus Jul 25 '24

Aki megtankolni tudja az autót, az meg is tudja szerelni.
Aki villanyszámlát fizetni tudja, az a konnektort is ki tudja cserélni.
A gyógyszer tud bevenni, az műtétet is tud végezni.

Nem így működik.
Mond el légyszi, hogy aki le tud venni a polcról egy flakon, annak miért kéne alapból tudni kezelni a visszaváltót, nulla felhasználói tudással?

2

u/lrkvcs Jul 26 '24

Pont most láttam ilyen reklám spotot, azt hiszem Till Attila nyaral a Balatonnál és bemegy a kisboltba ahol kézzel veszik neki vissza és mondja, hogy milyen jó ez. Szóval valahol van, csak ki tudja ugye, hogy hol?