r/hungary Dec 08 '24

Kálvin tér egészen megrázó baleset STORYTIME

Ma 16:00 (talán 16:30 körül, de nagyon nem figyeltem) után valamikor éppen szálltam volna át a hármas metróról a négyesre, amikor tőlem 30 méterre össze esett az egyik ott dolgozó vagyonőr és beverte a fejét valami hegyesen, előttem lévő srác futott oda hozzá, aztán én is, mert láttam, hogy rohama lett, az a tipikus remegés, habzó száj és kezei elemelkednek, a srác nagyon gyorsan hívta a segélyhívó gombbal a munkásokat, valamint a mentőket, amíg én oldalra fektettem, a segélyhívón nem értettek semmit, ezért egy hölgy a kutyájával a kezében felfutott segítséget kérni, amíg tartottam oldalasan, az úr feje eléggé vérzett, habzott a szája és még eleinte kicsit rohama volt, azt hittem a kezemben fog meghalni, aztán kicsit stabilabb lett az állapota, a szája habzott, de már vett nehézkesen levegőt, időközben egy harmadik ember is odajött fogni velem, meg tisztogatni a légutat, végül nagyon sok munkás vett minket körül, mindig ahogy érkezett meg a következő metró kiabáltam, hogy van e orvos, de sokáig nem jött senki, a végén egy hölgy odajött, aki orvosnak mondta magát, hát ő megállapította, hogy jól lesz, amíg kijönnek a mentők, aztán elment mert kisgyerekkel volt, végül odaértek a mentők és a vérzés is kicsit mintha elállt volna, meg amikor szólítgattuk kinyitotta a szemét, de egy jó nagy tócsa vér maradt a földön, azért értékelem hogy a végén megköszönték a "segítségem", meg a sráccal is kezet fogtunk egymás felé való tiszteletből. Végig beszélt a 112-vel és mondta hogy mit csináljak, valamint megvizsgálta az úr légzését a 112 segítségével.

Nagyon stresszes volt, látszott a másik két emberen is, hogy egy kicsi pánik azért volt, de igazából szerintem egész jól kezeltük, kicsit utólag megrázva érzem magam, akkor is ha túlélte, legalábbis amíg ott voltam, de a mentők is azt mondták, hogy stabil az állapota. Leghosszabb 10-15 perc bár lehet nem is volt annyi.

2.8k Upvotes

View all comments

409

u/kamasuka84 Dec 08 '24

El tudom képzelni, voltam már párszor hasonló helyzetben. Így nyugiban végiggondolva a gép előtt az ember azt hiszi, hogy neki majd lesz lélekjelenléte, és higgadt marad. De ott helyben nagyon más.

148

u/givemequalitymemes Dec 08 '24

Érdekes módon utólag rosszabb, közben nem volt annyira időm pánikolni.

2

u/Gold-Paper-7480 Dec 09 '24

Közben az adrenalin nem hagyta eluralkodni rajtad a pánikot, aztán amikor vége lett, akkor taglózott le, hogy mi is történt valójában.