r/hungary Dec 08 '24

Kálvin tér egészen megrázó baleset STORYTIME

Ma 16:00 (talán 16:30 körül, de nagyon nem figyeltem) után valamikor éppen szálltam volna át a hármas metróról a négyesre, amikor tőlem 30 méterre össze esett az egyik ott dolgozó vagyonőr és beverte a fejét valami hegyesen, előttem lévő srác futott oda hozzá, aztán én is, mert láttam, hogy rohama lett, az a tipikus remegés, habzó száj és kezei elemelkednek, a srác nagyon gyorsan hívta a segélyhívó gombbal a munkásokat, valamint a mentőket, amíg én oldalra fektettem, a segélyhívón nem értettek semmit, ezért egy hölgy a kutyájával a kezében felfutott segítséget kérni, amíg tartottam oldalasan, az úr feje eléggé vérzett, habzott a szája és még eleinte kicsit rohama volt, azt hittem a kezemben fog meghalni, aztán kicsit stabilabb lett az állapota, a szája habzott, de már vett nehézkesen levegőt, időközben egy harmadik ember is odajött fogni velem, meg tisztogatni a légutat, végül nagyon sok munkás vett minket körül, mindig ahogy érkezett meg a következő metró kiabáltam, hogy van e orvos, de sokáig nem jött senki, a végén egy hölgy odajött, aki orvosnak mondta magát, hát ő megállapította, hogy jól lesz, amíg kijönnek a mentők, aztán elment mert kisgyerekkel volt, végül odaértek a mentők és a vérzés is kicsit mintha elállt volna, meg amikor szólítgattuk kinyitotta a szemét, de egy jó nagy tócsa vér maradt a földön, azért értékelem hogy a végén megköszönték a "segítségem", meg a sráccal is kezet fogtunk egymás felé való tiszteletből. Végig beszélt a 112-vel és mondta hogy mit csináljak, valamint megvizsgálta az úr légzését a 112 segítségével.

Nagyon stresszes volt, látszott a másik két emberen is, hogy egy kicsi pánik azért volt, de igazából szerintem egész jól kezeltük, kicsit utólag megrázva érzem magam, akkor is ha túlélte, legalábbis amíg ott voltam, de a mentők is azt mondták, hogy stabil az állapota. Leghosszabb 10-15 perc bár lehet nem is volt annyi.

2.8k Upvotes

View all comments

9

u/fonix232 Dec 08 '24

Nagyon jól kezelted a helyzetet.

A fejsebek borzalmasan tudnak vérezni, néha elég egy apróbb vágás bármiféle trauma nélkül hogy úgy tűnjön, az illető el fog vérezni.

Pont ilyen esetek miatt ajánlom mindenkinek hogy a biztonság kedvéért legyen náluk pár alap elsősegély-nyújtó apróság. Nem kell komplett hátizsáknyi szettre gondolni, egy pár gumikesztyű megfelelő méretben + pár gézlap bőven elég arra hogy biztonságosan légutat tudj tisztítani és ha muszáj, szájon át lélegeztetni. Plusz a géz jól tud jönni bármi féle vérzés elállítására.

Ne értsd félre, nem téged szarozlak, a körülmények közepette nagyon jól jártál el. Sőt merem mondani jobban mint az emberek 90%-a. Őszintén szólva nem is értem miért nem kötelező legalább egy-két óra alkalmával az alap elsősegély-nyújtás már általános iskolában. Biztos hogy többet ér a való életben mint az a balfasz főzőcskézés technika órán ami évente legalább 3-4x előfordult... Nem is kéne sokat tanítani, elég lenne annyi amit pl a jogosítványhoz köteleznek, stabil oldalfekvés, légút-ellenőrzés, stb.

4

u/givemequalitymemes Dec 08 '24

Igen, nagyon rossz volt nézni, ahogy gyűlik a vér, a munkások tudtak hozni pár cuccot az ellátásához.

1

u/fonix232 Dec 08 '24

Az mondjuk meglepő hogy az állomáson dolgozó BKK-s személyzet nem lépett közbe. Pedig elvileg kötelezettségük elsősegélyt nyújtani rászorulóknak.

2

u/givemequalitymemes Dec 08 '24

Igazából körbe álltak és vártak, gondolom úgy voltak vele, hogy ha azt csináljuk, amit a 112 ben mondanak akkor nincs tennivaló.

1

u/PJohn3 Dec 09 '24

Biztos hogy többet ér a való életben mint az a balfasz főzőcskézés technika órán ami évente legalább 3-4x előfordult...

és akkor az etika tantárgyról még nem is beszéltünk...

1

u/fonix232 Dec 09 '24

Ja hát az a másik.

De komolyan nem értettem mi értelme volt 2 havonta bevitetni a gyerekekkel kész pizza alapot, paradicsomszószt, szalámit és sajtot (amiből a maradékot ott kellett hagyni "a következő osztálynak", de persze egyik osztály sem látott belőle semmit, tehát a csorobb családok szívtak vele nem keveset), hogy azt 10 perc alatt összebasszuk, fél óra alatt megsüssük és ennyi... Ha legalább ténylegesen főzni tanultunk volna meg, csak alap dolgok pl rizs, tészta, tojás 3-4 formában, stb., már hasznosabb lett volna.