r/hungary Dec 08 '24

Kálvin tér egészen megrázó baleset STORYTIME

Ma 16:00 (talán 16:30 körül, de nagyon nem figyeltem) után valamikor éppen szálltam volna át a hármas metróról a négyesre, amikor tőlem 30 méterre össze esett az egyik ott dolgozó vagyonőr és beverte a fejét valami hegyesen, előttem lévő srác futott oda hozzá, aztán én is, mert láttam, hogy rohama lett, az a tipikus remegés, habzó száj és kezei elemelkednek, a srác nagyon gyorsan hívta a segélyhívó gombbal a munkásokat, valamint a mentőket, amíg én oldalra fektettem, a segélyhívón nem értettek semmit, ezért egy hölgy a kutyájával a kezében felfutott segítséget kérni, amíg tartottam oldalasan, az úr feje eléggé vérzett, habzott a szája és még eleinte kicsit rohama volt, azt hittem a kezemben fog meghalni, aztán kicsit stabilabb lett az állapota, a szája habzott, de már vett nehézkesen levegőt, időközben egy harmadik ember is odajött fogni velem, meg tisztogatni a légutat, végül nagyon sok munkás vett minket körül, mindig ahogy érkezett meg a következő metró kiabáltam, hogy van e orvos, de sokáig nem jött senki, a végén egy hölgy odajött, aki orvosnak mondta magát, hát ő megállapította, hogy jól lesz, amíg kijönnek a mentők, aztán elment mert kisgyerekkel volt, végül odaértek a mentők és a vérzés is kicsit mintha elállt volna, meg amikor szólítgattuk kinyitotta a szemét, de egy jó nagy tócsa vér maradt a földön, azért értékelem hogy a végén megköszönték a "segítségem", meg a sráccal is kezet fogtunk egymás felé való tiszteletből. Végig beszélt a 112-vel és mondta hogy mit csináljak, valamint megvizsgálta az úr légzését a 112 segítségével.

Nagyon stresszes volt, látszott a másik két emberen is, hogy egy kicsi pánik azért volt, de igazából szerintem egész jól kezeltük, kicsit utólag megrázva érzem magam, akkor is ha túlélte, legalábbis amíg ott voltam, de a mentők is azt mondták, hogy stabil az állapota. Leghosszabb 10-15 perc bár lehet nem is volt annyi.

2.8k Upvotes

View all comments

1.4k

u/Ok_You7229 Dec 08 '24

Ügyes voltál, gratula!

249

u/givemequalitymemes Dec 08 '24

Köszönöm

247

u/Halal0szto Dec 08 '24

Amíg nem voltál ilyen helyzetben, nem tudod hogyan reagálnál. Az emberek többsége leblokkol.

192

u/givemequalitymemes Dec 08 '24

Igen, ma kiderült hogy nem a leblokkoló típus vagyok, hanem az utólag hirtelen felfogom mi is történt típus.

102

u/Lordy8719 Dec 08 '24

Ez egy embertípus, vészhelyzetben hasznos. Én is olyan vagyok, hogy fapofával intézem az elhárítást, amíg tart a veszélyhelyzet, aztán csak később jön ki a stressz.

Ügyes voltál, valószínűleg megmentettél egy életet.

51

u/givemequalitymemes Dec 08 '24

Fontos, hogy más is ott volt és segített szóval nem csak az én érdemem, lehet nélkülem is boldogultak volna. Köszönöm szépen!

42

u/Ok_Chicken_5452 Dec 08 '24

Ez így igaz.. nekem egy motoros balesethez volt “szerencsém” tavaly nyáron… emberek csak álltak és én meg egy másik srác futott oda.. nagyon nem volt szép látvány, ha jól értesültem a kerületi csoportba nem is élte túl hiába vitték be a mentők (légmell,szétroncsolt állkapocs+fogak,lába olyan volt mint a virsli teljesen szilánkosra tört) utólag nagyon szar érzés volt és megfogadtam hogy életem során soha nem ülök motorra… OP: Hatalmas pacsi mert így kell ezt.

30

u/[deleted] Dec 08 '24

Gratulálok a helytállásért, büszke lehetsz magadra!