r/hungary Jul 25 '24

MOHU és felhasználói hiba STORYTIME

Teljes egészében megértem, hogy sokaknak nem tetszik az új üvegvisszaváltó-rendszer, és minden negatívummal egyet is értek, amit felhoznak ellene. Azonban egy kicsit árnyalnám a dolgot azzal, hogy a hibák többsége szerintem egyszerű "user error".

Rendszeresen használom a gépeket (egyre gyakrabban, mióta minden átállt) és nekem még mindent pöccre bevett a masina. Hazudok, mert egyszer próbálkoztam a Sparban, tele is volt, a Piroskát el se fogadta, másik áruházban még az S-büdzsét is. Szóval semmit sem kellett még kidobnom emiatt. De az emberek többsége nem érti meg, mi ez, mire jó, mit fog elfogadni. A következőket láttam már, hogy megpróbálták megetetni a géppel: olajos flakon, Listerine szájvizes flakon, Riomare halkonzerv, tavaly karácsonyi Coca Colás flakon, 5 literes ablakmosófolyadék flakon, tejes karton, stb. És amikor ezeket nem veszi vissza, minden és mindenki hülye, csak a felhasználó nem. Lerakja a gép elé/mellé és akkor lesznek olyan hegyomlások, mint a korábbi képen. A háztartásból mindent, ami csak egy kicsit is alura vagy műanyagra emlékeztet, megpróbálják visszaváltani, mert ÖTVEN FORINT. Pedig feltehetően nem számolták föl neki, a pénz meg kéne.

Ezeket a gépeket kötelezővé tették, minden boltban megtalálható, de az egyik bolti dolgozó szerint ez szép és jó, csak embert nem adtak mellé. Két polc töltése közben ki kell szaladniuk üríteni, mert a vásárló toporzékol, és ilyenkor alkalom nyílik elmagyarázni azt is, hogy miért nem vette át neki a flakont, amit itt vett ugyan, csak épp két évvel a MOHU előtt. Amit szeretnek még és annál több munkájuk van vele, amikor nem veszi át az illetőnek a szemetét és kvázi áthajítja az érzékelőkön és csodálkozik, hogy nem kapott utalványt. Ez nekik bent gyűlik a szalag végén és nekik újra be kell dobni, hogy letömörítse.

Úgyhogy itt van más is a technikai nehézségeken kívül, mégpedig többnyire az emberi butaság és mentalitás is. Nem muszáj ezzel egyetérteni, csak rá akartam világítani, hogy sokan beleesnek ilyen hibákba, félreértésekbe.

334 Upvotes

View all comments

Show parent comments

15

u/phullam Jul 25 '24

Az egésznek a logikája valószínűleg abból áll, hogy a paraszt a betétdíj kapcsán érdekelt legyen abban, hogy az ilyen jellegű hulladék a megfelelő helyre kerüljön. Mivel ha nem áll benne a pénze, akkor simán kibassza az út szélére vagy az erdőbe és kiköt a folyóban, tengerekben. Persze akik eddig normálisan használták eddig is a szelektív gyűjtőket annak ez macerásabb megoldás. De tartok tőle, hogy ez a lakosság töredék része csak.

16

u/invented0inventor Jul 25 '24

én pont fordítva gondolnám, mégpedig hogy eddig is a kisebbség dobta el és a többség dobta szelektívbe.

random Ecserin egész nap sörözgetők ahogy eddig is ezután is eldobják, kidobják, falvakban meg minden héten jön a szelektív és viszi ahogy eddig is.

megint ott tartunk hogy az állam büntetéssel akar célt elérni nem jutalmazással, vagyis hát magukat busásan jutalmazzák mert ha egy doboz bármilyen, de tényleg bármilyen okból nem kerül vissza a rendszerbe, akár csak ha a táskában cipelbe a vonalkódnál meghajlott akkor az tiszta bevétel az államnak ...

szerintem ezzel megint főleg azt büntetik aki eddig is odafigyelt... Aki eddig leszarta az jórészt eztán is lefogja.

1

u/ArcticMeerkat Jul 25 '24

Különbség, hogy eddig az eldobott palackok ott maradtak, most jó esetben valaki elviszi visszaváltani. Svédországban is vannak, akik eldobálják, mások meg összeszedik. Amióta kint laktam, azóta vártam, hogy itthon is bevezessék ezt a rendszert. Pedig ott is előfordult, hogy ott kellett hagynom a palackokat, mert nem működött a gép vagy tele volt, de legalább valaki jól járt velük...

2

u/invented0inventor Jul 25 '24

Alapvető kulturális eltérés van, aki eddig eldobta valószínűleg eztán is elfogja, az EU újrahasznosítási átlag akkor is 20-30 % al jobb volt amikor nem volt ez a rendszer, papír szelektív esetén jól megfigyelhető, itt inkább a Balkáni "leszarom" módi megy ezzel kapcsolatban.

A célt egyébként értem de az eszköz szerintem nem működik megfelelően illetve pont azokat szivatja legjobban akik eddig is figyeltek erre.

Az meg hogy a hajléktalan összeszedi a dobozt, eddig is ment és eddig is visszaváltották, Komáromi Tesco-ban szinte mindig ott volt egy ezzel foglalkozó hajléktalan már 2-3 éve is a fobozaival, nem értem ebben mi az újdonság.