r/hungary Jul 25 '24

MOHU és felhasználói hiba STORYTIME

Teljes egészében megértem, hogy sokaknak nem tetszik az új üvegvisszaváltó-rendszer, és minden negatívummal egyet is értek, amit felhoznak ellene. Azonban egy kicsit árnyalnám a dolgot azzal, hogy a hibák többsége szerintem egyszerű "user error".

Rendszeresen használom a gépeket (egyre gyakrabban, mióta minden átállt) és nekem még mindent pöccre bevett a masina. Hazudok, mert egyszer próbálkoztam a Sparban, tele is volt, a Piroskát el se fogadta, másik áruházban még az S-büdzsét is. Szóval semmit sem kellett még kidobnom emiatt. De az emberek többsége nem érti meg, mi ez, mire jó, mit fog elfogadni. A következőket láttam már, hogy megpróbálták megetetni a géppel: olajos flakon, Listerine szájvizes flakon, Riomare halkonzerv, tavaly karácsonyi Coca Colás flakon, 5 literes ablakmosófolyadék flakon, tejes karton, stb. És amikor ezeket nem veszi vissza, minden és mindenki hülye, csak a felhasználó nem. Lerakja a gép elé/mellé és akkor lesznek olyan hegyomlások, mint a korábbi képen. A háztartásból mindent, ami csak egy kicsit is alura vagy műanyagra emlékeztet, megpróbálják visszaváltani, mert ÖTVEN FORINT. Pedig feltehetően nem számolták föl neki, a pénz meg kéne.

Ezeket a gépeket kötelezővé tették, minden boltban megtalálható, de az egyik bolti dolgozó szerint ez szép és jó, csak embert nem adtak mellé. Két polc töltése közben ki kell szaladniuk üríteni, mert a vásárló toporzékol, és ilyenkor alkalom nyílik elmagyarázni azt is, hogy miért nem vette át neki a flakont, amit itt vett ugyan, csak épp két évvel a MOHU előtt. Amit szeretnek még és annál több munkájuk van vele, amikor nem veszi át az illetőnek a szemetét és kvázi áthajítja az érzékelőkön és csodálkozik, hogy nem kapott utalványt. Ez nekik bent gyűlik a szalag végén és nekik újra be kell dobni, hogy letömörítse.

Úgyhogy itt van más is a technikai nehézségeken kívül, mégpedig többnyire az emberi butaság és mentalitás is. Nem muszáj ezzel egyetérteni, csak rá akartam világítani, hogy sokan beleesnek ilyen hibákba, félreértésekbe.

329 Upvotes

View all comments

91

u/No_Interaction_1757 Jul 25 '24

A rendszer bevezeteseig jott a kukasauto es elvitte a szelektiven gyujtott uvegeket, havonta ha jol emlekszem ketszer. Nem jofejsegbol, hanem azert, mert fizetek erte. Ezzel szemben most csak annyi valtozott, hogy mar nem jon a kukasauto, en pedig fizetek azert, hogy az uveget elhozhassam a boltbol.

A fejlodest nem lehet megallitani!

76

u/Ok_Humor_9229 Jul 25 '24

Egész konkrétan ugyanannyit fizetek a szemétszállításért, mint eddig, de a visszaváltós automatákra való hivatkozással egy az egyben megszűnt a házhoz menő szelektív üveg szállítás. Azaz itt már egyszer le vagyok húzva.

Arról nem is beszélve, hogy pl röviditalból, de még borból sem pörög úgy ki a készlet, mint kólából meg ásványvízből, szóval még mindig bőven van olyan üveg csomagolás, ami nem visszaváltós, sőt, nálunk egy üveg pálinka vagy vodka (amit nagyapám előszeretettel ajándékoz) simán bő egy év, mire elfogy, szóval amiket mostanában dobnék ki bőven a visszaváltós rendszer előttről van, de hát használjam anál dildónak, vagy amit akarok, de a gép nem veszi be, üveget már nem szállít a szelektív, szelektív sziget meg évek óta nincs. Így jártál paraszt, kapd be!

Nyilván nem fogok minden egyes palackkal rohangálni az automatához, így gyűjtögetem. Eddig ugye szépen összetapostam, ment a szelektívbe, viszlát volt. Most meg tárolgathatom sértetlenül, amíg 15-20 darab összejön, foglalja otthon a helyet, meg vagy büdösödik, vagy mosogatom a szemetet (ez aztán a környezetvédelem, ivóvízzel szemetet mosni!), hogy aztán a gép első dolga legyen a szépen, sértetlenül megőrzött palackot/dobozt összezúzni. Mert ugye neki drága a hely, csak én adjam ingyen a lakásban, meg a táskában, amiben visszaviszem a hulladékot.

Igen, tudom, Németországban és Szlovákiában is ugyanígy működik. De attól, hogy máshol is ezt erőltették rá az emberekre, attól még lehet szar...

10

u/ReddytRabbyt Jul 25 '24

Teljesen ugyanigy latom!

34

u/Ok_Humor_9229 Jul 25 '24

És akkor még anyósomék példáját nem is hoztam. Szűk kétezer fős zsákfaluban laknak, autójuk nincs. Nyilván az egész faluban nincs visszaváltós automata, legközelebb a szomszéd városban van a Tescoban. Autó híján vonattal tudnak átmenni. Komolyan azt gondolták a döntéshozók, hogy az emberek majd vonatoznak a kis szemetükkel? Vagy alapból rajtuk akart nyerni a MOHU, mert ugye a vissza nem váltott palackok neki nyereség...

26

u/LunaticRiceCooker Jul 25 '24

Amugy konkretan kotelezni kellett volna a mohut hogy a legutolso zsakfaluba is sajat koltsegen vinniuk kelljen legalabb egyet

8

u/Halal0szto Jul 25 '24

Dehogy. Fel kellene fogni, hogy egyetlen megoldás nem tud midnent megoldani. És amikor megtervezik a rendszert, akkor beazonosítják a kis falu problémáját, és terveznek arra is megoldást. Pl a boltos visszaveszi, és egy zipzáros bigbagban gyűjti, amit a mohu havonta elvisz.

2

u/ezisfoglalt Jul 25 '24

A boltoknak kell sajna palyazni a visszavaltos faszsagert.

-1

u/nemethbuda Jul 25 '24

Oda nem tudják visszavinni anyósodék, ahonnan hozták?

5

u/Ok_Humor_9229 Jul 25 '24

Hova? A kisboltba a falu végén? Nincs automata! A bolt nem veszi vissza, csak az automata

1

u/veni_vidi_utini Jul 25 '24

Gondolom a falu kisboltjában veszik, ott meg nincs automata. Ez sok kistelepülésen probléma.