r/hungary Jul 25 '24

MOHU és felhasználói hiba STORYTIME

Teljes egészében megértem, hogy sokaknak nem tetszik az új üvegvisszaváltó-rendszer, és minden negatívummal egyet is értek, amit felhoznak ellene. Azonban egy kicsit árnyalnám a dolgot azzal, hogy a hibák többsége szerintem egyszerű "user error".

Rendszeresen használom a gépeket (egyre gyakrabban, mióta minden átállt) és nekem még mindent pöccre bevett a masina. Hazudok, mert egyszer próbálkoztam a Sparban, tele is volt, a Piroskát el se fogadta, másik áruházban még az S-büdzsét is. Szóval semmit sem kellett még kidobnom emiatt. De az emberek többsége nem érti meg, mi ez, mire jó, mit fog elfogadni. A következőket láttam már, hogy megpróbálták megetetni a géppel: olajos flakon, Listerine szájvizes flakon, Riomare halkonzerv, tavaly karácsonyi Coca Colás flakon, 5 literes ablakmosófolyadék flakon, tejes karton, stb. És amikor ezeket nem veszi vissza, minden és mindenki hülye, csak a felhasználó nem. Lerakja a gép elé/mellé és akkor lesznek olyan hegyomlások, mint a korábbi képen. A háztartásból mindent, ami csak egy kicsit is alura vagy műanyagra emlékeztet, megpróbálják visszaváltani, mert ÖTVEN FORINT. Pedig feltehetően nem számolták föl neki, a pénz meg kéne.

Ezeket a gépeket kötelezővé tették, minden boltban megtalálható, de az egyik bolti dolgozó szerint ez szép és jó, csak embert nem adtak mellé. Két polc töltése közben ki kell szaladniuk üríteni, mert a vásárló toporzékol, és ilyenkor alkalom nyílik elmagyarázni azt is, hogy miért nem vette át neki a flakont, amit itt vett ugyan, csak épp két évvel a MOHU előtt. Amit szeretnek még és annál több munkájuk van vele, amikor nem veszi át az illetőnek a szemetét és kvázi áthajítja az érzékelőkön és csodálkozik, hogy nem kapott utalványt. Ez nekik bent gyűlik a szalag végén és nekik újra be kell dobni, hogy letömörítse.

Úgyhogy itt van más is a technikai nehézségeken kívül, mégpedig többnyire az emberi butaság és mentalitás is. Nem muszáj ezzel egyetérteni, csak rá akartam világítani, hogy sokan beleesnek ilyen hibákba, félreértésekbe.

334 Upvotes

View all comments

7

u/Top_Study833 Jul 25 '24

Pedig elég hülye biztos a rendszer. De a magyar ember végtelen ostoba. Az is hatalmas feladvány, hogy mit kell keresni a flakonon. Épp tegnap váltottam át. 1-2 kólás dobozt nehezen vett be, de többszöri próbálkozásra sikerült.

Épp arra gondoltam na ez hülye biztos rendszer. Ad a végén egy blokkot es kész. Meg írni olvasni se kell hozza.

De nem lep meg, hogy meg ez az egyszerű mutatvány is sok ember képességeit meghaladja.

10

u/occam64 Jul 25 '24

Miért kellene többször próbálkozni? Nem rakétatechnika manapság egy QR olvasó, csak épp mondjuk többet kéne elhelyezni, hogy bármely helyzetben leolvassa. Ja! És nem Kínól kellene a gépépítőnek olvasót rendelni az aliról, hanem normális gyártó (Keyence például) eszközét használni. Ja! hogy az drága? Evvan...

-1

u/Top_Study833 Jul 25 '24

Mert teljesen ép dobozt is visszadob 3-4x , igazából már rájöttem vonalkóddal felfelé érdemes betenni, de a siker ugy se garantált.

Mondjuk 10 dobozból 6 simán bevesz, csak 3-4 alkalommal dobja vissza. De újra kell próbálni. Előbb utóbb bevesz mindent.

Igen, a leolvasó lehetne jobb. De a szoftver legalább érthető egyszerű. Még az app is egész jó hozza.

Kezdetnek nem rossz. Reméljük nem hagyjak lerohadni ezt is hanem fejlődnek a gépek majd.

15

u/occam64 Jul 25 '24

A 60%-os hatékonyság elfogadhatatlan. Mit gondolsz, az iparban, például az autógyárakban elfogadnák? Ahol azért is büntetik a beszállítót, ha 100 darab helyett 101-et szállít? Azért a 21. században ez nagyon gáz eredmény. Ha a kasszák ilyen hatékonysággal dolgoznának, mit szólnál?