r/hungary Jul 25 '24

MOHU és felhasználói hiba STORYTIME

Teljes egészében megértem, hogy sokaknak nem tetszik az új üvegvisszaváltó-rendszer, és minden negatívummal egyet is értek, amit felhoznak ellene. Azonban egy kicsit árnyalnám a dolgot azzal, hogy a hibák többsége szerintem egyszerű "user error".

Rendszeresen használom a gépeket (egyre gyakrabban, mióta minden átállt) és nekem még mindent pöccre bevett a masina. Hazudok, mert egyszer próbálkoztam a Sparban, tele is volt, a Piroskát el se fogadta, másik áruházban még az S-büdzsét is. Szóval semmit sem kellett még kidobnom emiatt. De az emberek többsége nem érti meg, mi ez, mire jó, mit fog elfogadni. A következőket láttam már, hogy megpróbálták megetetni a géppel: olajos flakon, Listerine szájvizes flakon, Riomare halkonzerv, tavaly karácsonyi Coca Colás flakon, 5 literes ablakmosófolyadék flakon, tejes karton, stb. És amikor ezeket nem veszi vissza, minden és mindenki hülye, csak a felhasználó nem. Lerakja a gép elé/mellé és akkor lesznek olyan hegyomlások, mint a korábbi képen. A háztartásból mindent, ami csak egy kicsit is alura vagy műanyagra emlékeztet, megpróbálják visszaváltani, mert ÖTVEN FORINT. Pedig feltehetően nem számolták föl neki, a pénz meg kéne.

Ezeket a gépeket kötelezővé tették, minden boltban megtalálható, de az egyik bolti dolgozó szerint ez szép és jó, csak embert nem adtak mellé. Két polc töltése közben ki kell szaladniuk üríteni, mert a vásárló toporzékol, és ilyenkor alkalom nyílik elmagyarázni azt is, hogy miért nem vette át neki a flakont, amit itt vett ugyan, csak épp két évvel a MOHU előtt. Amit szeretnek még és annál több munkájuk van vele, amikor nem veszi át az illetőnek a szemetét és kvázi áthajítja az érzékelőkön és csodálkozik, hogy nem kapott utalványt. Ez nekik bent gyűlik a szalag végén és nekik újra be kell dobni, hogy letömörítse.

Úgyhogy itt van más is a technikai nehézségeken kívül, mégpedig többnyire az emberi butaság és mentalitás is. Nem muszáj ezzel egyetérteni, csak rá akartam világítani, hogy sokan beleesnek ilyen hibákba, félreértésekbe.

332 Upvotes

View all comments

Show parent comments

5

u/Verdaccio07 Jul 25 '24

A személyzet,ilyenkor letudja kérni az utolsó vouchert,a rendszerből. Legközelebb szólj nekik,úgy megkapod azt az 50 Ft-ot is.

1

u/xenoeagle Jul 26 '24 edited Jul 26 '24

Mondjuk ez mennyire reális nem tudom. Bemegyek, ez van, mire találok valakit, már más bedobta. Persze biztos vannak ahol nincs nagy forgalom, de örködni mégse állítanék oda valakit. Nekem is volt amúgy, hogy elkezdett meghülyülni a gép.

Felismeri a QR kódom utána, nem azonosítható, újra felismeri, megint nem(miközben már rakom az üveget) aztán vissza ugrik, hello xy, 50ft , eltűnik, vissza, 2 üvegem volt azt valami random kriksz kraksz után valahogy végül is sikerrel zárult. (És tudok Windowst meg office szintű programokat használni 😏).. szóval full normálisan csináltam mindent csak random meghülyült.

100 forint ide oda háát, oké, én ezeket elengedem , meg eddig azért sok ilyen nem volt. De idegesítő tud lenni igen. Főleg ha elvan rejtve valahol a gép, rohangáljak 100ft-ért ne már... inkább az a idegesítő része, hogy fizettél érte (persze, hogy máshogy ösztönöznek, hogy vidd vissza), vissza is vitted azt hoppsz,🤷. De mondom eddig limitált volt az ilyen interakció, remélhetőleg az is marad.

Azért értelemszerűen 1000ft-okba mennö hiba mennyiségnél én is ingerültebb lennék. Jaa illetve a tény, hogy hordozd magaddal az üvegeket, aztán automata teli, üzemen kívül, fasza, értem user error, stb, de mit kezdjek vele? Legalább tegyen akkor oda a MOHU szelektív konténert (hülye biztos ugye, még rá is kérne írni, A NEM VISSZAVÁLTHATÓ ÜVEGEKET IDE DOBJA). Meg adjon embert.